Emlősök

A világon élő mintegy 4600 emlős állatfajból Magyarország mai területén 88 faj fordul elő. A hazánkban élő 88 emlősfajból 58 került a természetvédelmi törvény védelme alá, közülük kilenc: négy denevérfaj, a földikutya, a hiúz, a vidra, a csíkos szöcskeegér és tévesen az európai nyérc fokozottan védett. A nálunk élő emlősöket hat rendbe osztjuk, amelyek az apró cickánytól a hatalmas szarvasbikáig meglehetősen változatos fajokat képviselnek: Rovarevők Denevérek Nyúlalakúak Rágcsálok Ragadozók Menyétfélék Párosujjú patások   Rovarevők Cickányok: Hét cickányfaj közül két vízi cickány (Neomys) faj él Magyarországon, mindkettő a tavak, patakok lakója. Sünök: Közismert rovarevő emlősök közé tartoznak a sünök, közülük a keleti sün (Erinaceus concolor) él hazánkban. Bár vannak utalások az európai sün (Erinaceus europaeus) előfordulására is, bizonyított adat erre mindmáig nincs.   Vakond: Magyarországon elterjedt rovarevő állat. Sokan a kerti növények gyökereinek megrágásával vádolják, pedig kizárólag rovarokat fogyaszt, amely legfeljebb szorgalmas földmunkájával okozhat kellemetlenséget. Denevérek Az emlősök különleges csoportja a denevérek (Chiroptera) rendje. Nálunk 26 fajuk él, s az utóbbi években kutatócsoport is alakult megfigyelésükre: Magyar Denevérkutatók Baráti Köre. Sok tekintetben pontosították a hazai fajok elterjedésének térképét (Dobrosi Dénes A denevérek elterjedése és védelme Magyarországon, 1994), és két új faj megjelenését is észlelték: Alpesi denevér (Pipistrellus savii): 1991-ben került elő a Bükk hegységből. Fehérszélű denevér (Pipistrellus kuhli): 1993-ban került elő a Dunántúlról.   Nyúlalakúak A nyúlalakúak (Lagomorpha) rendjéhez mindössze a mezei nyúl és az üregi nyúl tartozik. A rágcsálók A rágcsálok (Rodentia) rendjének 11 faja védett, ebből kettő fokozottan védett. Földikutya: A mindössze néhány elszigetelt tiszántúli legelőn élő vak, földalatti életmódú földikutya (Spalax leucodon) igazi magyarországi ritkaság, nálunk éri el elterjedésének nyugati határát. Fokozottan védett, fennmaradását a mezőgazdasági művelés, a talajvízszint változásai veszélyeztetik. Századunk első felében még a Dunántúlon is ismert volt. Pelék: A bozontos farkú, fákon, bokrokon élő pelék is védettek. Négy fajt mutattak ki közülük hazánkban, köztük: a kerti pelét (Eliomys quercinus): 1975-ben bagolyköpetből, az északkeleti országrészből. Tényleges példány azóta sem került kézre. Csíkos szöcskeegér: Különleges ritkaság a fokozottan védett csíkos szöcskeegér (Sicista subtilis), amelynek csak néhány előfordulását ismerik az Alföldön. Bagolyköpetek alapján összesen hét lelőhelyét tartják nyilván. Életmódja ismeretének, igényeinek és a tényleges állománynagyság felmérésének hiányában nehéz védelmét megszervezni. Hódok: A védett európai hód (Castor fiber) ugyan a 19. század végén kipusztult hazánkban, az elmúlt évtizedben azonban a Tisza-tó mellé betelepítették. A környező országokból (Szlovákia) Magyarországra is átvándorolhat a kanadai hód (C. canadensis). A rágcsálók közé tartozik még ezenkívül a mókus, az ürge, a csalitjáró pocok, a patkányfejű vagy északi pocok, a hörcsög, két patkányfaj, hét egérfaj, négy pocokfaj és az Észak-Amerikából betelepült pézsmapocok (Ondatra zibethica) is.   Ragadozók A magyarországi ragadozó emlősök (Carnivora) sorában az elmúlt száz évben sok érdekes változás ment végbe. A barna medve (Ursus arctos): A középkorban még hazánk mai területén is gyakori volt. Kipusztulásának pontos idejét nem ismerjük. Az Északi-középhegységben a század első felében megpróbálkoztak néhány visszatelepítéssel, de tartós eredmény nem született. Az elmúlt két évtizedben azonban Szlovákiából (ahol mintegy 500 példány él) néhány alkalommal átvándorolt (pl. 1983-ban Zebegényben lőttek le egy barna medvét, az eset a sajtóban is nagy vihart kavart). Ezután kerültek védelem alá a Magyarországon alkalmanként megjelenő olyan nagyvadak, mint a medve, a farkas, a hiúz. Kilövésükhöz minden esetben először a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. A hiúz (Felis lynx): Igazi "nagymacskánk" lehetne. Száma az elmúlt száz évben az erdőterületek csökkenése és a kíméletlen üldözés miatt egész Európában megfogyatkozott. Előfordulásáról 1915-ből van egy adat a Pilisből, majd hosszú szünet után úgy tűnt, a Zempléni-hegységben telepedett meg egy család 1981-ben. 1983-ban még kölyköt is találtak Háromhuta környékén. A hiúz 1993 óta fokozottan védett állatfaj Magyarországon.    A farkas (Canis lupus): A hatvanas évek óta fordulnak elő Szlovákiából bevándorló példányok, ott 1975 óta áll részleges védelem alatt, így az állomány 130-150 példányra nőtt. Magyarországon a hiúzhoz hasonlóan a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszton telepedett meg több család, de vándorló példányokra gyakrabban, sokfelé lehet számítani. Azonosítása nagyon nehéz, elkóborolt német juhászkutya típusú kutyától a szabadban szinte lehetetlen megkülönböztetni. 1993 óta védett, kilövéséhez engedély kell. Az aranysakál (Canis aureus): Rejtettebb életmódot él, és lehet, hogy Somogyban és az Alföldön több ponton is tartósan előfordul. Minden bizonnyal azonos a népiesen nádifarkasnak nevezett állattal. Magyarországon 1942-ben lőttek egyet, majd 1983-ban Jugoszláviából vándorolt be több példány, azóta is több előfordulása ismert. A nyestkutya (Nyctereutes procyonoides): Nem őshonos hazánkban, de nyugat felé való terjeszkedésében megállíthatatlan. Ennek a zömök termetű, némiképp a mosómedvére emlékeztető ázsiai ragadozónak első hazai megfigyelése 1961-ből származik Vásárosnaményból, majd 1978-ban Gödöllőről, 1984-ben Pécelről jelezték előrenyomulását. Mosómedvét (Procyon lotor): Az Észak-Amerikában őshonos, Európába a század első felében telepítették be, Magyarországon bizonyítottan még nem került elő, bár többen már látni vélték.  Menyétfélék A menyétfélék családjának kilenc faja él Magyarországon. Hazánkban előforduló menyétféle közé tartozik a borz, a nyuszt, a nyest, a hermelin, a menyét, a vidra, két görényfaj és a nyérc telepekről esetlegesen kiszabaduló, szintén nem őshonos amerikai nyérc. Párosujjú patások Az emlősökhöz tartozó, legnagyobb termetű és egyben vadászható vadfajok a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjének magyarországi képviselői: a vaddisznó, az őz, a dámvad, a gímszarvas és a muflon. Bár a jávorszarvas (Alces alces) Magyarországon csak a földtörténeti pleisztocén korban volt honos, 1979 és 1981 között négy példányt figyeltek meg (és lőttek le vagy gázoltak el). Oroszországban, Lengyelországban és Szlovákiában a védelem alatt álló állomány az ötvenes évek óta terjeszkedik, így nyilvánvalóan onnan származó példányok jutottak el hazánkba. Vadászati szemmel nézve sikeres, természetvédelmi szempontból kevésbé szerencsés betelepítés volt a mufloné (Ovis musimon) eredeti hazájából, Korzika szigetéről. Kíméletlen legelésével szinte az erózióig pusztítja a dolomit-sziklagyepjeinket. Kevesebb kárt okoz és nem is olyan elterjedt a néhány helyen vadaskertekben tartott, ázsiai eredetű szika szarvas (Cervus nippon). Végül a zerge (Rupicapra rupicapra) sohasem volt őshonos a mai Magyarország alacsonyabb hegyvidékein, az időnként megfigyelt példányok a környező országokból tévednek hozzánk.