Rovarok

Az ízeltlábúak legjelentősebb osztálya mind fajszám, mind változatosság tekintetében kétséget kizáróan a rovarok (Insecta). A hazánkban élő, 35 000-re becsült faj 29 rendbe sorolható, melyek közül a lepkék, a bogarak, a kétszárnyúak (legyek) és a hártyásszárnyúak a legfajgazdagabbak. Az alábbiakban rendenként mindössze néhány jellegzetes képviselőjüket mutatjuk be: Kérészek, a szitakötők és az álkérészek Egyenesszárnyúak Csótányok Bőrszárnyúak Recésszárnyúak Bogarak Lepkék Kétszárnyúak Hártyásszárnyúak   A kérészek, a szitakötők és az álkérészek:  A kérészek, a szitakötők és az álkérészek rendjébe tartozó fajok nemcsak kifejlett állapotban hasonlítanak némileg egymásra, hanem abban is közösek, hogy lárváik a vízben fejlődnek. A szárnyatlan, többnyire ragadozó, kopoltyúval lélegző kérész-, szitakötő- és álkérészlárvák nem is hasonlítanak a kifejlett egyedre (imágó). Az egyedfejlődésének ez a típusa az átváltozás. A kifejlett kérészek rendkívül rövid életűek, nem táplálkoznak és petéik lerakása után néhány nappal vagy órával el is pusztulnak. Ide tartozik a védett, kipusztulóban lévő tiszavirág. Velük szemben a szitakötőkhöz tartozó acsák és légivadászok a levegő vérmes ragadozói, éles látású, kiváló repülők. Az álkérészek 40 faja leginkább a hegyvidékek gyors folyású patakjai környékén fordul elő, mivel lárváik magas oxigéntartalmú vizet igényelnek. A kérészek lárváinál szélesebb, laposabb testűek, potrohuk végén két rövidebb fartoldalék található.     Egyenesszárnyúak:   A világon mintegy 20 000 fajt számlál a Magyarországon is változatos egyenesszárnyúak rendje, ahová a sáskák, szöcskék, tücskök tartoznak. Ezeknek a növényevő rovaroknak a lárvái, a szárnyat kivéve, mindenben hasonlítanak a kifejlett egyedhez, és együtt élnek az imágókkal, többnyire a növényzeten. A szöcskék teste karcsú, csápjuk hosszabb, mint a testük fele, egyik gyakori, nagy fajuk, a zöld lombszöcske fák, bokrok lombozatában él. A sáskák zömökebbek, csápjuk rövidebb. Homoki kaszálóréteken, legelőkön gyakori a nálunk elterjedésének északnyugati határát elérő, jellegzetesen megnyúlt fejű sisakos sáska. A tücskök teste felülről lapított, a Magyarországon élő 10 faj közül közismert a ferde földi lyukakat ásó, lakóterületét fajtársaival szemben erősen védelmező mezei tücsök.  Csótányok:   Az egyenesszárnyúakhoz hasonló életmódú a csótányok rendjének 10 faja és a fogólábúak rendjébe (Mantodea) tartozó egyetlen rovarfajunk, az imádkozó sáska (Mantis religiosa) : Az utóbbi a napos, bokros lejtők növényzetén lesben álló ragadozó, amely hosszú, hajlott, karmos első lábpárjával ragadja meg eleven zsákmányát. A csótányok erősen lapított testű, mindenevő, szárnyas rovarok, amelyeknek néhány faja, pl. a közönséges csótány vagy népiesen svábbogár (Blatta orientalis) az elhanyagolt lakásokban, élelmiszerraktárakban is elszaporodik. Többségük az erdei aljnövényzetben érzi otthon magát (erdei csótányok, avarcsótányok).     Bőrszárnyúak:    A bőrszárnyúak (Dermaptera) rendjébe tartozik a 6 magyarországi fülbemászófaj, amelyek a csótányokhoz hasonlóan fénykerülő életmódú, mindenevő rovarok. Hátulsó szárnyuk többszörösen összehajtogatva fekszik kicsiny, pikkelyszerű első szárnyuk alatt. A potrohuk végén lévő páros fogókkal ártani nem tudnak, ezeknek a szárny kibontásában van szerepük. Recésszárnyúak:   Az összesen 133 hazai fajt számláló recésszárnyú-formájúakhoz (Neuropteroidea) sorolják a vízifátyolkák, a tevenyakú fátyolkák és az igazi recésszárnyúak rendjeit. Az egymáshoz többé-kevésbé hasonló rovaroknak két pár, nagyjából egyforma méretű, erekkel sűrűn behálózott szárnyuk van. Lárváik életmódja a kifejlett rovarétól eltér, a vízifátyolkáké a vízben, a többieké korhadt fákban, a talajban vagy a növényzeten él. Mind ragadozók. A recésszárnyúakhoz tartozó fátyolkák (Chrysopidae), különösen lárvakorukban rendkívül hasznosak: nagy mennyiségben fogyasztják a levéltetveket. Figyelemre méltó módon ejtik el zsákmányukat a hangyalesők (Myrmeleontidae) több fajának lárvái: tölcsért ásnak a laza, homokos talajba, amelynek alján rejtőzve lesből ragadják meg hatalmas rágóikkal a tölcsér oldalán lecsúszó apró rovarokat. A kifejlett hangyalesők a szitakötőkre emlékeztetnek, bár repülésük sokkal lassabb, bizonytalanabb, és nyugalmi helyzetben szárnyaikat a potroh mellé fektetik. A recésszárnyúakhoz hasonló repülő rovarok a skorpiófátyolkák v. skorpiólegyek (Mecoptera), Magyarországon mindössze 8 fajuk él. Fejük meghosszabbodott, elülső része csőrszerű nyúlványt visel. Nevüket a hímek potrohán megtalálható, a skorpiók méregtövisére emlékeztető, felfelé kunkorodó faroknyúlványról kapták.    Bogarak: A rovarok hazánkban is egyik legnépesebb, legváltozatosabb rendje a bogarak (Coleoptera), eddig ismert fajszámuk a világon eléri a 350 000-et (egyes becslések szerint még milliók várnak megismerésre), Magyarországon a 10 000-et. Általános jellemzőik a rágó szájszerv, a kemény, kitines szárnyfedő és a teljes átalakulásnak nevezett fejlődésmenet. A bogarak néhány családsorozata: A futóbogárszerűek (Caraboidea) közé általában gyors mozgású, lapos testű, ragadozó, talajlakó bogarak tartoznak: a különféle futrinkák, futók és futoncok, de ide soroljuk a vízben élő csíkbogarakat, keringőbogarakat és víztaposó bogarakat is. A csiborszerűek (Palpicornia) emlékeztetnek a csíkbogarakra, többségük vízben él; de nagy számban találunk köztük apró, lekerekített testű, trágyatúró, avarlakó fajokat is. A különböző csápú bogarak (Diversicornia) is meglehetősen változatosak, de mind megegyeznek abban, hogy csápjuk 5-11 íze egymástól eltérő, bunkós, fésűs stb. lehet. A fénybogarakat, a korongbogarakat, a málnabogarakat, a lapbogarakat, a tarbogarakat, a pudvabogarakat, a katicabogarakat, a szentjánosbogarakat, az álbödéket, a lágybogarakat, a penészbogarakat, a díszbogarakat, a pattanóbogarakat és még sok más családot (összesen 46-ot) sorolunk ide. Ismertebbek a lemezescsápú bogarak (Lamellicornia), ide tartoznak a szarvasbogarak, a ganéjtúró bogarak és a cserebogarak családja. A szarvasbogár (Lucanus cervus) hímje a nőstényénél jóval fejlettebb, agancsszerű rágót hordoz. A ganéjtúró bogarak családjának (Scarabaeidae) fajai általában trágyalakók, lárváik a föld felszíne alá összehordott trágyában fejlődnek. Magyarországon 141 fajuk él. A jól repülő cserebogarak (Melolonthidae) növényevők, sok közöttük a mezőgazdasági kártevő. Közéjük tartozik a ritka, védett, 3 cm-es orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis).   A növényevő bogarak családsorozatába (Phytophaga) tartozó zsizsikek, cincérek és levélbogarak családjának fajai mind a levélzetet, a magokat és a fák belsejét eszik. A zsizsikek (Bruchidae) zömök testű, néhány milliméteres rovarok, lárváik különféle növények, főként pillangósvirágúak magjaiban fejlődnek. A hosszú csápú cincérek (Cerambycidae) fajgazdag család, Magyar-országon 247 fajuk él. Az öreg tölgyesek ilyen megfogyatkozásával került a védett fajok listájára a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) is. A levélbogarak (Chrysomelidae) 628 fajt magában foglaló családjába sok díszes, fémfényű, élénkszínű, pettyes és csíkos bogár tartozik. Mind növényevők, a lárvák a lombozatban élnek, majd a talajon bábozódnak be. Végül a bogarak utolsó családsorozata az ormányosszerűek (Rhynchophora), ahová ugyancsak növényevők tartoznak; közös jellemzőjük az ormányszerűen megnyúlt fej, melynek a végén található a rágó szájszerv. Az ide sorolt öt család az orrosbogarak, az eszelények, a cickányormányosok, az ormányosbogarak és a szúbogarak. Lepkék:   A rovarvilág talán legfeltűnőbb, legnépszerűbb csoportja a lepkék rendje (Lepidoptera), amelynek mintegy 3500 magyarországi faja van. Két pár szárnyukat gyakran hihetetlen mintázatot adó, színes, mikroszkopikus méretű pikkelyek fedik; szájszervük az ún. pödör nyelv, amellyel nektárt és egyéb nedveket szívogatnak. Fejlődésük teljes átalakulás. A lepkék két nagy csoportja a nappali és az éjjeli lepkék, melyek egymástól főként nyugalmi helyzetben való szárnytartásukban, csápjuk alakjában és repülésük idejében térnek el. A csüngőlepkék családjába (Zygaenidae) élénk színű, fémfényű, vagy feketés kék alapon vérpiros vagy fehér pettyes fajok tartoznak. Napos, meleg, pusztafüves lejtőkön, lustán csüngenek a virágokon és a növényzeten. A medvelepkék családja (Arctiidae) dúsan szőrözött hernyóiról kapta nevét, jól megtermett, vaskos, változatos színezetű éjjeli lepkék tartoznak ide. A bagolylepkék családjába (Noctuidae) mintegy 550 hazai faj tartozik. Egymáshoz nagyon hasonlítanak, elülső szárnyuk gyakran egyszerű színezetű, a csoportra jellemző foltokkal, hátulsó szárnyuk többnyire világos, áttetsző. A hernyók rendszerint csupaszok és a talajban élnek, növények gyökereit rágcsálják. Számos ritka, csak egy bizonyos élőhelyen élő, sőt kipusztultnak tekinthető faj is van közöttük. Hasonlóan fajgazdag, de külsejükben a bagolylepkéktől eltérően karcsú testű, széles, rajzolatos szárnyú fajokat tömörít magába az araszolók (Geometridae) családja. Hazánkban körülbelül 350 éjjelilepke-faj tartozik ide. Az éjjeli lepkék további főbb családjai a tömzsi testű, bundásan szőrös szövőlepkék (Lasiocampidae), a hatalmas szárnyú éjjeli pávaszemek (Saturniidae), négy hazai fajjal és a torpedó alakú, rendkívül jó repülő, alkonyati viráglátogató szenderek (Sphingidae). A bunkóscsápú nappali lepkék közé tartozik többek közt a busalepkék családja (Hesperiidae) 17 kicsiny termetű, széles fejű, barnás színű hazai fajjal, a fehérlepkék családja (Pieridae), a fehér alapszínű káposztalepkével, a sárga citromlepkével és a csak négy magyar fajt magában foglaló, mégis mindenki számára ismert pillangófélék (Papilionidae) családja. A rendkívül változatos tarkalepkékhez (Nymphalidae) tartoznak a gyakori nappali pávaszem (Inachis io), a piros csíkos Atalanta-lepke (Vanessa atalanta), a vörösbarna színű rókalepkék, a fonákukon látványos gyöngyházfoltokat viselő gyöngyházlepkék, és az ibolyás-kékes interferenciaszínben tündöklő színjátszólepkék (Apatura-fajok).   Kétszárnyúak:   A lepkéknél sokkal fajgazdagabb, mégis kevésbé ismert rovarrend a kétszárnyúak (Diptera), ahová a legyek, szúnyogok tartoznak. Magyarországon mintegy 6000 fajuk él. Szájszervük az ún. szúró-szívó szájszerv, amely sok esetben a vérszíváshoz alkalmazkodott. Két nagy csoportjukat, a legyeket és a szúnyogokat. A bögölyök (Tabanidae) családjába tartozó vérszívó fajok főként a háziállatokat kínozzák. A főként viráglátogató zengőlegyeket (Syrphidae) fekete-sárga potrohuk miatt gyakran összetévesztik a méhekkel vagy a darazsakkal. A csaknem 400 fajt magában foglaló árvaszúnyogok (Chironomidae) családja felbecsülhetetlen jelentőségű a vizek biológiájában. Az erjedő gyümölcsökön megtelepedő harmatlegyek vagy muslicák (Drosophilidae) közül került ki a genetikai kísérletek kedvelt alanya, a közönséges muslica (Drosophila melanogaster). A vegyes táplálkozású, ezért különféle baktériumos betegségeket is terjesztő házi légy (Musca domestica) mintegy 500 más hazai fajjal együtt az igazi legyek (Muscidae) családjába tartozik. Hártyásszárnyúak: A rovarok sok tekintetben legfejlettebb rendje a hártyásszárnyúak (Hymenoptera), amelyek között jó pár bonyolult társadalmi szerveződésben élő faj akad. Két pár átlátszó, hártyás szárnyuk azonnal megkülönbözteti őket a kétszárnyúaktól, még akkor is, ha egyes csoportoknál ez időlegesen hiányzik (pl. hangyák - szárnyas hangyák). Ide tartozik többek közt a méhek, darazsak, hangyák kb. 10 000 magyarországi faja. A kevéssé kutatott, még sok felfedezni valót rejtő hártyásszárnyúak 13 családsorozata felöleli a lárvakorban növények belsejében élő levéldarazsakat (Tenthredinoidea); a rovarokban és pókokban élősködő fürkészdarazsakat (Ichneumonoidea); a különféle növényeken kemény gubacsot képző gubacsdarazsakat (Cynipoidea); a rendkívül érdekes életmódú, más élősködőkben élősködő fémfürkészeket (Chalcidoidea); a bogárlárvákban élő, a hazai hártyásszárnyúak óriásait felvonultató tőrösdarazsakat (Scolioidea); a hazánkban nem túl fajgazdag, de annál népesebb és jelentősebb hangyákat (Formicoidea); a pókölődarazsakat (Pompiloidea); a köznyelvben darazsaknak nevezett redősszárnyú-darazsakat (Vespoidea); a petéiket megbénított hernyókba tojó kaparódarazsakat (Sphecoidea) és végül a rendkívül összetett szerkezetű rovartársadalmat alkotó méheket (Apoidea).